Ecetes vasreszelékkel védték a fogzománcot a japán asszonyok

A tizenkilencedik századi Japánban a férjezett nők koromfekete fogsorral élték a mindennapjaikat. Ez a meghökkentő szokás nemcsak a családi állapotot jelezte, hanem hatékony védelmet nyújtott a fogszuvasodás ellen is.

Ecet, vasreszelék és tea

A japán kultúrában a fogak feketére színezését ohagurónak nevezték. A kifejezés szó szerinti fordításban egyszerűen fekete fogakat jelent. A legkorábbi régészeti és írásos adatok szerint a szokás már a harmadik század végén megjelent. Később, a Heian-kortól kezdve a nemesek és a szamurájok körében is rendkívül népszerűvé vált. A fogfestés hagyománya Délkelet-Ázsiában és Kína déli részein is számos népcsoportnál jelen volt.

A festék alapját egy kanemizunak hívott ecetes vas-acetát oldat alkotta, amelyet közönséges vasreszelék feloldásával nyertek. Ebbe a folyadékba cserzőanyagokat, például a kínai szömörce gubacsából nyert őrleményt vagy teából származó csersavat kevertek. Ezzel a módszerrel hozták létre a jól tapadó, fekete elegyet. Az így lezajló folyamat végül egy vízben fel nem oldódó bevonatot képezett a felületeken.

A kapott bevonat kémiai összetétele nagyon hasonlított a régi korokban használt vas-gubacs tintához. A nők ezzel a sötét folyadékkal kenték be a fogaik teljes felületét. A megszilárdult réteg fogászati tömőanyagként védte a zománcot, és gátolta a káros baktériumok megtelepedését. A korabeli leírások alapján az ecetes keverék a sajgó fogfájást is gyorsan csillapította. A festék emellett hatékony védelmet nyújtott a veszélyes fogínybetegségek kialakulása ellen is.

A kezelés egyáltalán nem károsította a fogakat vagy az ínyt. Ezzel szemben a más ázsiai kultúrákban divatos bételrágás súlyosan roncsolta a szöveteket. A fekete mosoly a korabeli Japánban a női vonzerő és a felnőttkor egyik legfőbb jelképe volt. Sokáig úgy tartották a szigetországban, hogy a sötét fogsor különbözteti meg a civilizált embert az állatoktól. Egyes források szerint a gazdagok azért is kedvelték, mert az édességek okozta fogromlást utánozta.

A császárné mosolya mindent megváltoztatott

A házi készítésű festék sajnos nem maradt meg tartósan a fogak felszínén. A mindennapi rágás és ivás miatt a réteg hamar megkopott. Ezért a nőknek naponta vagy két-három naponta újra fel kellett kenniük a festéket. Az Edo-korban a szokás már főleg a férjezett nőkre és a gésákra korlátozódott. A vidéki falvakban élő emberek többnyire csak a nagyobb családi ünnepeken feketítették be a fogaikat.

A tizenkilencedik század második felében Japán fokozatosan megnyitotta kapuit a külvilág felé. A nyugati országok szokásai gyorsan terjedni kezdtek a japán elit körében. A kormányzat igyekezett megszabadulni a barbárnak bélyegzett régi hagyományoktól. Ezért a császári vezetés 1870 februárjában hivatalosan betiltotta a fogfestést. A tiltás először a férfiakra vonatkozott, de hamarosan kiterjedt a női lakosságra is.

A hagyomány felszámolásában a végső áttörést a császári udvar nyilvános kiállása hozta el. Sóken császárné 1873-ban úgy döntött, hogy természetes fehér fogakkal jelenik meg a nyilvánosság előtt. A császárné példája óriási hatást gyakorolt az arisztokrácia és a nemesi hölgyek viselkedésére. A nemesasszonyok és a városi polgárok ezután gyorsan felhagytak az évszázados szokással. A fogfestés divatja így fokozatosan feledésbe merült.

A szokás a huszadik század elejére, a Taisó-korra szinte teljesen eltűnt a mindennapi életből. Csupán néhány vidéki faluban élő, idős asszony ragaszkodott még hozzá egy darabig. A Japánba érkező külföldi utazók gyakran megrökönyödve nézték a fekete fogú embereket. Sokan azt hitték, hogy az érintettek elhanyagolják a szájápolást a súlyos szuvasodás miatt. Nem tudták, hogy a szokatlan külső valójában a fogak egészségét óvta évszázadokon át.